Tartalom
Olvasási idő: 3 perc
Vera fél éve vezet excel-táblázatot a fogyókúráiról. Tudja, miben hány kalória van. Tudja, melyik diéta segített leadni 4 kilót három hét alatt, és melyik után hízott vissza 6-ot.
Amit nem tudott, az az, hogy szerda este, vacsora után, miután a gyerekeket lefektette, a férje is elaludt, és végre csend lett a lakásban, miért állt meg a hűtő előtt, fagyit kanalazva.
Másnap reggel önvád ébresztette: „Már megint. Semmi akaraterőm nincs.” Szigorúbb lett magával, kihagyta a reggelit, hogy kompenzáljon. Estére még jobban vágyott az édességre.
Tudatosodott benne, hogy ez már a harmadik ilyen alkalom…
Eljött hozzám, de nem diétát kért, hanem segítséget. Azt mondta: „Nem tudom, mi a baj velem, minden fogyókúra működik, majd elromlik.” Elkezdtünk beszélgetni – nem az ételekről, hanem a napjairól. Kiderült, hogy korán kel, rohanósak a reggelek, dolgozik, mindennap főz a családnak, és két kiskamasszal foglalkozik.
A munkahelyi feladatait és a családot hibátlanul menedzseli, az sem gond neki, ha a főnöke szombaton is ír.
Vera napi 16 órán át „üzemel” és az este 10 az egyetlen időszak, amikor senki nem kér tőle semmit. Az a szerda esti fagyi nem az éhségre válaszolt. Egy egész sor ki nem beszélt feszültségre felelt a legkönnyebben elérhető módon.
Ez nem gyengeség volt, hanem túlélő megoldás!
Amikor a szervezetünk hosszú ideje magas készenlétben van – határidők, gyereknevelés, háztartás, megfelelési kényszer -, az idegrendszer folyamatosan keresi a módot az enyhülésre. A leggyorsabban úgy jut hozzá, ha nassolásra buzdít, így azonnali energiát kap, és „megvigasztalódik”.
Ez a reflex nem a semmiből jött. Az étel és a megnyugvás összekapcsolódása csecsemőkorunkig nyúlik vissza: az anyatej nemcsak táplált, hanem megnyugtatott minket. Gyerekkorban tovább erősödött a minta, legtöbbünknek az édesség a jutalom és a vigasz nyelve volt: ha jók voltunk vagy ha fájt valami, kaptunk egy csokit. Ezt a jól bevált, automatikus választ a testünk évek alatt megtanulta, a legelszántabb akaraterő nem tudja felülírni, ha közben a kiváltó ok, vagyis a folyamatos túlterheltség, változatlan marad.
Vera esetében nem az étrenden kellett változtatni
Egy személyre szabott táplálkozási terv nem tiltásokkal indul. Azzal kezdtünk, hogy közösen feltérképeztük a napi ritmusát, és megfejtettük, miért így ér véget egy napja, mikor eszik ténylegesen éhségből, és mikor nyúl a rágcsálni valókhoz a stressz miatt. Kialakítottunk egy olyan étkezési struktúrát, amely stabilan tartja a vércukorszintjét napközben – mert az ingadozás szinte mindig esti sóvárgást vált ki.
Nem kell többé lemondania a fagyiról, viszont megtanulta, hogyan tudja azt bűntudat nélkül, örömmel megenni.
Három hónappal később Vera nem annak örült a legjobban, hogy fogyott
Azt mondta: „Most először fordult elő, hogy nem a nyugalmat kerestem a hűtőben – az már ott volt bennem, mielőtt kinyitottam.”
A stressz és a nassolás közötti kapcsolat nem gyengeség kérdése, ahogy Vera történetében is látszott – hanem egy tanult, átkeretezhető minta.
A cikk szerzője: Klimczák Judit táplálkozási tanácsadó és masszőr – Kiegyensúlyozott Jelenlét
Ha szeretnéd megérteni az érzelmi evés hátterét: https://www.kiegyensulyozottjelenlet.hu/erzelmi-eves/
Borítókép forrása: Pexels